Képzési program
A Biblikus Lelkigondozás Képzés Program Kolozsváron kezdődött. Az első konferencia 2018 januárjában került megrendezésre. A képzés program négy intenzív konferenciából áll, amik fél évente kerülnek megrendezésre, így a képzés két évig tart. A negyedik konferenciát 2020. januárjában rendeztük meg, ugyancsak Kolozsváron. Hálásak vagyunk, hogy 2019 végén Isten megnyitott egy lehetőséget, hogy egy Budapesti helyi gyülekezettel kezdjünk egy együttműködést, aminek eredményeként az első konferenciát 2021. szeptemberében, Budapesten szeretnénk megtartani.
A célunk a képzéssel az, hogy erősítsük a bizalmat arra nézve, hogy a Biblia releváns és megbízható módon szólítja meg az emberi élet minden területét. Ezáltal azt is hisszük és valljuk, hogy az evangélium reménysége mindenki számára elérhető. A vágyunk az, hogy Kelet Európai keresztényeket képezzünk a lelkigondozásra, az által, hogy kritikusan kiértékelik a szekuláris lelkigondozás módszereit és Isten Igéjét és bölcsességét precízen alkalmazzák a lelkigondozói paradigmára nézve.
Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy magas színvonalú oktatást biztosítunk, jól képzett és tapasztalt előadókon keresztül, ugyanakkor lehetőséget adunk gyakorlati műhelyekre, kérdezz-felelek panelekre és segítünk kapcsolatokat teremteni tapasztalt Biblikus Lelkigondozókkal és a többi résztvevővel.
A program úgy van felépítve, hogy minden konferencia az előzőre épül, tehát nem bátorítunk senkit, hogy az első konferenciánál később csatlakozzon be. Természetesen, ha valaki mégis szeretne később csatlakozni arra adunk lehetőséget, de ezt nem tartjuk ideális helyzetnek.
Az első konferencia és a második első fele a „Bevezetés a biblikus lelkigondozásba” témakörét fedi le. A második konferencián áttérünk a „Haladó biblikus lelkigondozás” -ra, ami folytatódik a harmadik konferencia végéig. A negyedik konferencián külön területekre fogunk fókuszálni, mint a szenvedélybetegségek, házasság- és család lelkigondozás stb.
Mindegyik konferencián naponként lesz dicsőítés és ima, előadások, műhelyek, kérdezz-felelek idő. Ugyanakkor lehetőség lesz kapcsolatot építeni lelkigondozói szolgálatot végző részvevőkkel Magyarországról, Amerikából és Romániából.
A részvételi díj konferenciánként változhat, de a célunk az, hogy a díj a résztvevők számára megfizethető legyen. Ebbe bele van foglalva két nap egy közös ebéd, és kávé, üdítők, rágcsálni valók a konferencia közben, ugyanakkor résztvevői mappa az előadások jegyzeteivel és más szükséges nyomtatványaival.
Minden résztvevő ki kell, töltsön egy regisztrációs lapot, amit elektronikusan fog elküldeni. Ezután a jelentkezési lapokat a szervező bizottság kiértékeli, majd ezután kapják meg részvevők a meghívókat külön-külön. Ezt követően kell a résztvevőnek a részvételi díjat kifizetnie egy megadott határidő előtt. A konferenciák általában ősszel és kora tavasszal kerülnek megrendezésre. Pontosabb dátumokért ajánlott az esemény naptárt, vagy a Facebook oldalunkat követni: https://www.facebook.com/BCTEasternEurope/
A konferenciák képezik a képzés alapját, de kiegészítésként lehetőség van további támogatásra, segítségre a konferenciák között. Szeretnénk a résztvevők számára lehetőséget adni arra, hogy kapcsolatban legyenek tapasztalt biblikus lelkigondozókkal, akiken mentorként az év folyamán segítséget nyújthatnak, amikor erre szükség és igény van.